Kistesó miatt/érdekében (illetve, a mi érdekünkben ) ma Pécsre kellett mennünk, a klinikára. Ide:

Gyerekeket is vittük, kirándulásképpen, mert tudtuk, hogy nem tart sokáig a papírok elrendezése és a vérvétel tõlem. Ármin így is eléggé meg volt illetõdve kezdetben, de aztán apja alig tudta lecsillapítani: az összes várakozó kismama azt röhögte, ahogy õ röhögött - tulajdonképpen a semmin. Beígértünk nekik kaját, úgyhogy, amikor a klinikáról cihelõdtünk (délelõtt fél 11-kor), türelmetlenül kérdezgette, hogy:

- Most megyünk vacsorázni?

Mentünk, ide:

Lelkendeztek a még meglevõ karácsonyi dekorációnak, Hannát az foglalkoztatta igen intenzíven, hogy hogyan függesztgették fel a mennyezetre a gömböket és csillagokat; ettek akkora sonkás-gombás-kukoricás pizzaszeleteket, mint a fejük, kaptak fagyit is, amit két velük-korabeli kislány igen rosszallóan konstatált (nekik azt mondták a szüleik, hogy ilyen hidegben nem ehetnek fagyit... Hát istenem... )

Ki kellett próbálni vagy százszor a mozgólépcsõt, ha rajtuk múlott volna, még mindig ott lifteznénk.

Hazafelé megnéztük a tolnai tescot, mert tegnap derült ki, hogy Hanna a szeptemberben kapott ovis benticipõjét is kinõtte... Venni kellett sürgõsen egy másikat (32-est... Nagy lábon él a kisasszony. ). Az Annapetigergõ pedig le volt árazva, úgyhogy ártatlan bociszemekkel kikönyörögtem (én, és nem a gyerekek ) apjuktól kettõt, a világoskéket és a rózsaszínt... A kasszánál derült ki, hogy a rózsaszín mégsincs leárazva (ciki ), de akkor már nem adtuk vissza, megvettük. Azóta azokat "olvassák".

A bejegyzés trackback címe:

https://emmamama.blog.hu/api/trackback/id/tr585973563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alice wilson. 2011.01.05. 16:35:45

Nem tudom, hogy ez normális, de a második képen csak a media marktot szúrtam ki... ennyire kocka lennék?

Barackbaba 2011.01.05. 16:36:16

:O én azt nem is láttam... %lol% nem vagy kocka, jó a szemed. %mrgreen% :D

eszemiszom 2011.01.05. 16:44:50

Remélem minden rendben lesz! Szóval Ármin már 11-kor megvacsizott, akkor nincs gond.. :D:D

emmamam 2011.01.05. 16:47:13

%mrgreen%

euphoria. 2011.01.05. 17:35:35

egyszer voltunk az osztályommal Pécsett, és nekem nagyon tetszett a város, meg sokat mesélt róla a tanárnõm.. mert õ oda járt. nem tudom miért írtam ezt most le %mrgreen% kell az a fagyi ilyenkor is.. anyuéktól s kaptunk amikor kicsik voltunk.. és mostanában is csinálok olyat, hogy kérek a mekibe egy tölcséres fagyit télen és kint elfagyizom.. ilyenkor a legjobb hiszen nem olvad el ha kint vagy :D

emmamam 2011.01.05. 17:38:24

szép város nagyon. jó, hogy leírtad! :D minket sem aggaszt, hogy télen fagyiztatjuk õket - ha egyszer kérik -, mert fagyitól még soha nem lettek betegek. :)

euphoria. 2011.01.05. 17:40:27

nem is lehet, még mandulagyulladásra is fagyit ajánlanak %mrgreen%

kékáfonya 2011.01.05. 19:58:21

A mozgólépcsõ szuper dolog, én 19 évesen amikor elõször mozgólépcsõztem ugyanazt csináltam, amit a te gyerekeid most. :D

katavagyok 2011.01.05. 21:08:54

ma rá voltam cuppanva a jégkrémre,annyira akartam,aztán mire körbejártuk a tecsót,elmaradt,itthon jutott eszembe%rolleyes%citromosat szerettem volna:D%lol% Egyébként Tescóban nagyon kell figyelni az akciós cuccokra,mert állandóan összebarmolják,és minden belekeveredik,aztán a kasszánál van nézelõdés:(

Thalia 2011.01.06. 06:25:16

emma, jó kis programotok volt! :)

emmamam 2011.01.06. 09:02:53

Katavagyok, pedig a citromos milyen jóóó... :) (Nálunk is mindig van itthon jégkrém... :)) Na, ez a könyv ez úgy volt, hogy a hátuljára volt ragasztva az akciós ár, éppúgy, mint a másiknak is, amelyik valóban akciós volt. Simán lehetett volna panaszt tenni, dehát nem az a fajta vagyunk ugye %mrgreen%, és megvenni se lett volna muszáj, kérdezték a vevõszolgálatnál, hogy elvisszük-e, hát, az ember most mit mondjon a gyerekének? %confused% Úgyhogy elhoztuk. :)

gerti_ 2011.01.06. 15:02:59

mennyibe kerül egy ilyen csudajó könyv?:)

emmamam 2011.01.06. 18:31:53

2500 Ft a teljes ára.

fönícia 2011.01.06. 23:19:04

%smile% Mintha már jártam volna erre... %mrgreen% Remélem jól éreztétek magatokat, gyertek máskor is!
süti beállítások módosítása