Nos, akkor jutok, ameddig jutok. Hosszú lesz...

Csütörtökön délután indultunk, olyan elõzmények után, hogy Hannát apja délelõtt még az orvoshoz vitte, mert a hólyagok annyira fájtak a szájában, hogy sem enni, sem inni nem tudott. Dokinéni javasolta a további gyógyszeres kenegetést és immunerõsítõk szedését. Elindultunk tehát, cseppet sem idegesen és hullalila szájjal. (Mármint Hanna szája volt lila, és a fogai is, de mondtuk, ha megállít a rendõr, csak kimosolyog az ablakon és a rendõr elszalad... Másnapra azért jobban lett a Lucalányunk.) 14 óra alatt értünk a célhoz, a gelencei panzióhoz, ahol szállást foglaltak nekünk (Misinek, Ritának, Zsófinak és a családomnak) szomszédbarátaink (Gyula és Zsuzsa) Basszus, ez már így olyan, mint egy brazil szappanopera... . Út közben többször megálltunk; egyszer pl Deszken fagyizni ; sötét volt már, mire elértük a határt.

Hajnali öt körül feküdtünk le - és arra ébredtünk, hogy megállt az idõ. Kakasok kukorékoltak, kecskék mekegtek, lópaták dobogását hallottukaz autók berregése helyett. Az ablakon kinézve pedig ez a látvány fogadott:

"És ezek nem is hegyek, ezek még csak a dombok, a hegyek mögöttük vannak." - mondta Magdi néni, a házigazda.

Ez a szomszéd udvara, fentrõl.

Kézdivásárhelyen reggeliztünk, ott vártak bennünket Zsuzsáék, és az õ anyukája, aki ott él, az egyik udvartéren... Igazi tyúkanyó, 4 gyerekkel és egy rakat unokával. Húst sütött nekünk, házi kenyeret kaptunk 3 reggelen át, pástétomokat, és friss zöldségeket, meleg teát. Ha az utolsó szelet kenyere lett volna otthon, azt is odaadta volna - róla és a vendégszeretetérõl sem tudok meghatottság nélkül beszélni. Nagyon barátságos volt egyébként az összes székely, akivel csak találkoztunk. Két napon át Zsuzsa és Gyula komájáéknál vacsoráztunk, elsõ este halászlevet fõztek, a másodikon húst ütöttek nekünk - bár utóbbi étkezésen csak a fiúk vettek részt, mert Ritának és nekem a gyerekeket haza kellett vinnünk, mert halálosan elfáradtak az úton (többszáz kilométert utaztunk aznap is Erdélyen belül Hargita megyébe majd vissza Kovásznába); és fejenként felértek volna ott egy-egy atomkatasztrófával.

Csak meresztgettük a szemünket végig... Hatalmas a szegénység, tudtam én, de nem gondoltam volna soha, hogy ennyire... Emberek mindenütt, a gondosan mûvelt földeken (épp pityókaszedés ideje volt ), lovaskocsikon, tehenek az út mentén (és az úton, a gyerekek legnagyobb derültségére ), 8-10 év körüli kislány mezítláb az út szélén... Düledezõ viskók rikító színûre festve- cifra nyomorúság. Nem igazán találok szavakat. ugyanakkor olyan volt minden, mint a mesében, mintha álmodnánk. Döbbenetes a kettõsség: a nélkülözés és a gyönyörû táj; a román és a magyar, a távolság és közelség, a jelen és a múlt ilyen fokú keveredése ...

Nem is igazán tudom leírni az élményeimet, és a képek sem adnak vissza semmit, hiába sikerültek jól. (F. fotózott. ) Biztos vagyok benne, hogy elmegyünk még, és nem csak azért, mert Gyula és Zsuzsa már most újra hívtak minket...

Felbontva az idõrendet: hazafelé. A fogarasi havasok.

Két napig gyönyörû idõ volt, de hazafelé még az ég is sírt... Gyuláék eléõttünk mentek végig, oda és vissza; õk mutatták az utat (és szlalomoztak a kamionok között a hegyi szerpentineken... Nem kicsit féltem, és sápítoztam a sõfõrként funkcionáló F. és Misi mögött. )

KÉZDIVÁSÁRHELYI KÉPEK:

Az egyik udvartér. Ilyen kis sikátorok nyílnak a fõtérrõl, õrizve a középkori vásárváros hangulatát.

Meghívóink Zsófi lánya; Ritabarátnõm, jómagam, Zsófi, apja Misi, Hanna

(Ri)csajok.

Minden évben újra készítik a virágszobrot.

Bettivel (a tyúkanyó legidõsebb unokája ) a kézdivásárhelyi parkban.

Zsófi, Hanna, Ármin és a rózsák.

Bandáznak.

Megyünk.

Szökõkút a templom mellett.

GELENCE:

A Bordó Panzió. Itt volt a szállásunk, az emeleten.

Alszanak.

Gelencei reggel...

A kölkek és Móric cica.

(A többit egy másik posztban...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.